csúcstechnológia nanotechnológia

2019. május 31. 13:05 - neney

Emberi vizeletből készítenek téglákat

A világon elsőként emberi vizelet felhasználásával készítettek téglát laboratóriumi körülmények között kutatók a Dél-afrikai Köztársaságban. A szürke színű, szagtalan téglák nyolc nap alatt készülnek ela laboratóriumban vizelet, kalcium, homok és baktériumok felhasználásával. Az eljárás során műtrágyát is előállítanak a szakemberek.

Képtalálat a következőre: „Emberi vizeletből készítenek téglákat”

A téglákat a vizeletben természetes módon előforduló karbamidból (urea) készítik. Ez a vegyület mesterségesen is előállítható. Szintetikus változatát világszerte műtrágya készítésére használják. Az Egyesült Államokban már tesztelték a módszert, amellyel téglát lehet előállítani mesterséges karbamidból, ám a dél-afrikai kutatóknak mostemberi vizelet felhasználásával sikerült ezt megvalósítaniuk.

A Fokvárosi Egyetem munkatársaként dolgozó Dyllon Randall és kollégái a korallzátonyok képződésének természetes folyamatára hasonlító eljárással állítják elő a biotéglákat. A vizeletből készített tégla nagy előnye, hogy szobahőmérsékleten készül, vagyis előállítása nem jár együtt szén-dioxid-kibocsátással, mint a hagyományos, égetett téglák esetében. A tömeggyártás egyetlen akadálya, hogy mindössze egyetlen biotéglához nagyjából 20 liter vizeletre van szükség, ami egy átlagos felnőtt több heti vizelet mennyisége.

A kutatásban részt vevő Suzanne Lambert szerint azonban a következő egy-két évtizedben biztosan kereskedelmi forgalomba kerül a termék, de addig még rengeteg munka vár rá és kollégáira a laboratóriumban.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csucstechnologia.blog.hu/api/trackback/id/tr5614848212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
csúcstechnológia nanotechnológia